Együnk vadul állatot!


15. levél

  Gyurit meglátogatta egy régi vadász barátja. A Frici. Veszedelmesen szép szakálla van.
Ma is viseli az erdőzöld 22 zsebes mellényt, amibe még az öregapja születési anyakönyvi kivonatának is van elég hely. Azért nem egy varázs ruhadarabról van szó, hiszen a sok vadász történet már nem fért el benne. Gondolom ezért kellett két napig tömnie velük a fejünket, nehogy elvesződjenek a vadon sűrűjében.
Hallgattuk a lélekemelő, magasztos tetteket. Ő az asztalfőn ülve mesélt, Gyuri az ujjaival dobolt az asztal szélén és kummogott, én meg inkább hallgattam. Hallgattam a lelkét, aki bizonyosan aluszik a 71 éves testében, mert különben nem mondana olyat, hogy: "...és akkor pont a szeme közé lőttem! Úgy elterült, mint kötélről levágott szalonna a spájzban..."
 Vajon meg merné számolni hány fácánnal, szarvassal és vaddisznóval végzett életében azért, hogy a nyelve gyakorta kiruccanást tegyen a "Sült zsírok és paprikás fűszerek ízországában"? Sok ezer állati lélek gyűlne össze a listáján. Ha mind életre kelne és felsorakoznának előtte egy hegyláncokkal szegélyezett mezőn, bizonyosan megeredne egy-egy patak a két szeme sarkában. Mert hát milyen lélek ne ébredne önnön tudatára, mikor reája szegeződik kétszer több ezer szempár és hangtalanul vonja kérdőre tekintetével Frigyest, a "nagy" vadászt. Hiába is keresné elméje nagy csarnokában, erre a miértre nem lehet elfogadható választ adni.
Talán rá merné nyitni az ajtót önnön lényére az utolsó szobában. Ha tényleg olyan bátor mint hirdeti magáról, akkor akár a gyertyát is meggyújthatja a setétben. Aztán szemhéjait nyílásra erőltetve megmosná arcát az őszinte, kék tükrű vizekben.
 Senkit sem lehet erővel eltéríteni útjáról, mert annál jobban fog ragaszkodni hozzá. Viszont lehet invitálni saját ösvényünk felé. Mi már elsirattuk Gyurimmal a vegán korszakunk előtti, általunk megboldogulttá vált állatokat. Bocsánatot is kértünk tőlük lélekben akkori tudatlanságunkért és érzéketlenségünkért. (Gondolom megbocsátottak, mert nem értesítették az egyiptomi barátaikat, hogy a 10 csapás közül ugyan mánn válasszanak egyet és lepjék el a bio kertünket békák vagy sáskahadak.)  Nem is szóltunk Fricinek egy szót sem, csak feltálaltuk az augusztusi, mennyeien édes barackokat és a fürtökben lógó szóló szőlőt. Ez a csend is többet mondott ezer szónál és ezer állatnál.

 A harmadik napon aztán Gyuri egyetértő mosollyal vállon veregette öreg barátját és azt mondta: "Rendben Fricikém, együnk vadállatot. Viszont ha már az életükkel játszunk, tegyük azt egyenlő esélyekkel. Náluk nincs puska, se kés, hát mi is csak azt vigyük ami a természettől adatott. Úgy küzdjünk meg velük."
Frigyes arca megnyúlt, a képzelete szárnyra kapott és elfehéredett. "De hát sose érnék utol egy szarvast, a vaddisznók közül pedig bármelyik úgy nekem jönne, hogy azonnal elköltöznék az örök vadászmezőkre!"
Gyuri kihúzta magát és megértően vigasztalta: "Látod barátom, a természet így mutatja meg, hogy melyik élelmet kinek szánta. Ez nem a mi asztalunk."
 Tisztességes, becsületes ember, nem kezd nála gyengébbel. Pláne ha kiderül, hogy a puska nélküli vadász igen könnyű préda az egyenlőség harcterén. Még akkor is, ha rajta van a 22 zsebes, vadkereső nagyködmön.