Oldalak

Levelet kaptam Borcsától!!!




-4. levél

No látjátok kedveskéim! Ilyen az élet! Minden nap tartogat valamilyen új meglepetést! A postaládát át is keresztelhetném kincsesládának! (Talán hosszúkás borítékot többé nem is találnék benne... az jó lenne...)
Hát írt az én édes, drága Borcsám! Borcsa régi barátnőm megboldogult lánykoromból. Na ő az igazi bio, vegán, nyers, rófúd! Ja, rófúd az nem annyira, mert kemencében süt kenyeret és házi kecskesajtot esznek hozzá a Nándival. Szóval nem nyers, de ábszolúte bio. Mivel vidéken mindent maguk termesztenek és csodásan ért a gyógynövényekhez, krémekhez, pakolásokhoz. Megmutatom nektek ezt a levelet, remélem el tudjátok olvasni, kicsit már neki is remeg a keze.

Kedves Marikám!!



 Ezer éve nem írtam neked levelet, pedig kellett volna, tudom. De most olyan dolog történt, amit meg kell osztanom Veled drága barátném. Mondd, te hogy vagy a lebegéssel?

 Mimi - sokaknak csak Mimike -  egy csodás kisasszony, aki mintha a századelőről ragadt volna itt nálunk. Magas, sudár, elegáns, finom kézmozdulataival ámítja a körülötte lévőket. Olyan elegancia sugárzik belőle, mit apai dédnagyanyám is megirigyelhetne, pedig ő a bécsi Kristálypalotában nőtt fel. De van aki beleszületik, és van akivel vele születik az ilyen elegancia. Művelt, illedelmes, hibátlan mosolyú, negédes humora mindenkit megkacagtat, így általában a társaság középpontja. A föld felett jár pár méterrel, és semmilyen rossz történés, esemény, szó nem tudja lerángatni ide hozzánk. Pont ezért felületes, felsőbbrendű és kicsit lenéző is tud lenni. Ettől függetlenül mindenki szereti, hiszen ezt is édesen csinálja.

A minap összefutottam vele és említette, hogy nyaralni készül. Elmesélte milyen romantikus tájakon fog keresztül utazni gőzmozdonyos vonattal, és az egész úton gondolom teázni fog társalkodónője kíséretében. Ódon hangulatú ruhája nem kelt majd feltűnést, hiszen Transylvania belső hegyeiben kinek tűnne fel, hogy nem a legújabb divatot követi? Imádom, ahogyan kissé affektál, mégis olyan kedvesen formálja csöpp piros szájával a szavakat, és ahogyan meséli legújabb kalandjait, rózsapir ül ki orcájára. Közben csillogó szeme elárulja, mennyire vágyik erre az utazásra, és örülök, hogy megosztja velem ezt a még meg sem történt élményét. Ahogyan mesél, én is teljesen beleélem magam az ő utazásába, és olyan, mintha már ott is lennék, miközben a városban valamelyik piac előtt állunk és beszélgetünk. Hirtelen eltűnik a külvilág és csak azok az aprólékosan kitalált képek vannak az én fejemben is, amiket Mimike mesél nekem. Elkezdek vele együtt lelkesedni és amikor ezt konstatálom, már fél méterrel a föld felett lebegek én is. Elkezdek morfondírozni, hiszen mindig elítéltem azt, aki nem áll két lábbal a földön...pedig milyen jó lebegni.

Hogy ítélhettem el olyasmit, amit eddig meg sem tapasztalatam? És hogy pont egy ilyen, kissé felületes fruska kell ehhez, hogy megmutassa? Pedig nem vagyok már fiatal. Persze én nem tudtam lebegni. Ott a gazdaság, a föld, az állatok a tanyán, az onokák, a gyerekek és a gyógyítás. Mégis. Hogyan nem jutott ki eddig ebből az élményből nekem? Imádom az életem ami igaz, hogy kemény és dolgos, de én ezt akartam mindig. Aktív kapcsolatot a földdel, az emberekkel. Amíg az ember nem tudja, milyen máshogy élni, nem is hiányzik neki. De most mit tegyek? Lebeghetnékem van!!!! Lehet, hogy meg kéne hívnom Mimit néhanapján estebédre. Lefejem majd a Riska tejét és azt tesszük a kávéba. Hozok be friss tojást, sütök hozzá kovászos kenyeret és azt adom majd neki. Hoppá hoppá!!!! Hát én álmodozok!! És nézd már!!! Megint 20 centit ellebegtem...ilyen egyszerű lenne? 


Borcsa