Mari, meggy, kirándulni megy!


 6.levél
 Meggylében ázunk két napja! Mintha amatőrök szívműtét versenye lenne az öreg diófa alatt. A Rezső bokáján is folyik a vérvörös lé, közben fel-felfröccsen az olvasó szemüvegemre. Megpróbálom letörölni, de csak jól elkenem. A Rezső röhög rajtam, mert a szám szélén vámpírosan csorog a meggylé...Hát muszáj megkóstolni! Körülbelül minden harmadik szemet...annyira finom! Csak ketten magozunk, mert a Gyurinak sürgős sakkoznivalója akadt a Gézával, akinek szintén meggyszínű a feje, mert nem érti miért kap mattot 20 percenként. Úgy képzeltem meggyes, sárgarépazöldes, diós turmixot fogunk inni délután, de az Ilonka a fejébe vette, hogy pitébe rakja és lekvárt is főz a gyümölcsből. 
Hát ők még nem értik kristálytisztán a rófúd lényegét...Megállíthatatlannak tűnik, ezért átvittem egy tállal hozzánk is, hogy megmentsem amit lehet. Csodálatosak párban ezek az óriási, feketére érett szemek. Úgy kandikálnak ki az óvó levelek alól, mint a kíváncsi kisgyerekek az anyukájuk szoknyája mellől. Közben lengedezik a szél és egy-egy erősebb fuvallat megtáncoltatja az ágakat is. Persze ez nem túl praktikus, ha a Gyuri éppen a létra tetejére próbál visszakászálódni, kezében a teli kosárral. Én meg az anyaföldről figyelem aggódó szemekkel és nem merek szólni, hogy: "Várj édes, majd segítek!", mert ezzel feltehetőleg megsérteném férfiúi önérzetét. Azért sikeresen, egészben lekecmergett a fáról, majd diadalittas mosollyal azon a jóképű arcán azt mondta: "Ez jó mulatság, férfi munka volt!" Inkább nem mondtam semmit, de az Ilonka is csak ingatta a fejét a konyha ablakból az eset láttán. Délután Gyuri sétára invitált, így gyorsan leápoltam némi citrommal a meggylétől parasztasszonyos kezeim, vettem a virágos nagykendőm, a kalapom és már indulhattunk is. Meseszerű, fekete-fehér pillangók, pöttyös katicabogarak, legelésző paripák és a búzamezők feletti magasfeszültségű antennák közül még ránk is mosolygott a Nap. Szedtünk papsajtot, kamillát, bojtorjánt és közben arról beszélgettünk, hogy: "Vidéken élni, városban félni."

A természet egyszerű, igazságos, becsületes, logikus. Nem ítélkezik, nem panaszkodik, nem számító, nem haragszik, nem áll bosszút, nem akar. Csak kihajt, kivirágzik, elmúlik és megpihen. Létezik. Örök érvényű törvények alapján működik, melyen nem változnak a tőzsde hangulata szerint. Ha lehetne, most innen üzenném a fiatal önmagamnak, hogy: "Ne várj, mert nincs mire. Ez az élet. Árad és apad. Állandó változás és teljesen nyugodt szívvel fog elmenni melletted, ha nem szegődsz útitársául. Lépj és ő veled együtt mozdul majd. Ha figyelsz rá és igazodsz a lépések szabályaihoz, nagyon szép tánc kerekedhet belőle." 
Bár a fiatalok ragaszkodnak a saját tapasztalataikhoz és ez jól is van így, én azért hűségesen zengem a gyerekeknek, unokáknak, hogy inkább számíthatnak a természetre és támaszkodhatnak rá, mint a gazdaságra és nyugdíjrendszerre. A Gizi eléggé kirobbanthatatlannak tűnik a városi lakásából, azért nem adom fel. Tisztelem a választását és biztosan tudja mi a jó neki, de akkor lássam mosolygósnak, elégedettnek vagyis boldognak.
 Persze nem könnyű, mert mi lesz ha a Géza is rákap Gizi mellett a rófúdra és a  papsajtos, bojtorjános salátát "ró" vagyis nyers fokhagymával fogja enni?  Hát megmondom mi lesz: Géza a nappaliban fog aludni. Ennyi. Most megyek és tájékoztatom Gyurit, hogy ma este ez a sors vár rá is.