Ókulárék és 70 esztendő


13.levél

Kedves alvó Gizi!
Éjjel kettő óra van. A kabát is aluszik. Aludj el szépen kis Balázs. És Mari. De Mari nem alszik. Ébred.
Remélhetőleg éppen ráébred élete Nagy igazságaira és Gazságaira.
  Vajon hány szemüveget viselünk el egy élet alatt? Vannak a szerelmetes rózsaszínek, az irigy sárgák, a haragos lilák, a setét napszemüvegek és a nyugdíjas olvasószemüvegek.
Zsenge lyányként vettem is és kaptam is néhány rózsaszín szemüveget. Csodásak voltak. Hát még az életem. Amíg viseltem őket.
Néha a sárgákkal együtt hordtam, például ha megláttam milyen férfiúk jutottak kedvenc barátném minden ujjára...
A lilákat akkor hordtam ha meghallgattam a januári áremelésről szóló híreket, vagy ha a Gizi elfelejtette meglocsolni a virágaimat mikor üdülni voltam Hajdúszoboszlón két hétig.
Az árnyékos napszemüvegek akkor kerültek elő, mikor már egyre több ismerősöm nevét olvastam a gyászjelentésekben.
Az olvasószemüveget meg akkor kotrom elő, ha a Lacika meg akarja mutatni legújabb szerelmét a nyálazós telefonján. Alig látom, olyan apró a kép, de nem mondom. Elhiszem neki, hogy ő a "Szép Ilona" és biztatom az egy szem "Árgyélus királyfi" unokám. Hadd viselje a szép rózsaszín szemüvegét. Nem törlöm meg neki. Úgyis meg fog karcolódni, behomályosodik, megreped...talán össze is törik. Valószínűleg nem csak a szemüveg, de a szíve is. Így van jól. Majd küld az élet másik ókulárét és másik Ilonát.

70 felé az ember már nem akar szemellenzőket. Elég szép a valóság. Olyan szivárványos, természetes, békés... és igaz. Most már meg merem látni a hegyemet, amin felfelé görgetem sziklámat mint Sziszüphosz. Persze ez a szikla csak addig tűnt sziklának, míg meg nem jelent a Gyurim. Most már csak egy fehér, pihés hógolyó, amit együtt görgetünk magunk előtt és ha már elég nagy, akkor csinálunk belőle hóembert.

Szép álmokat!